Beltéri ajtót, de milyet?

A beltéri ajtóra ugyanúgy lakberendezési elemként kell tekintenünk, mint a többi lakás kiegészítőre. Gyakorlatilag az ajtó is bútordarabunk, ráadásul otthonunk legtöbbet használt kelléke, ezért nagy körültekintéssel és alapossággal kell kiválasztanunk mind funkcióbeli sajátosságait, mind anyagát, mind színét, stílusát tekintetbe véve, és az ár sem mellékes.


Először is azt kell végiggondolnunk, hogy mennyire tágak a lehetőségeink: már meglévő lakás felújítása, új lakás vásárlása, vagy új ház építése során kerülünk ajtóválasztás elé. Ezek a helyzetek ugyanis egyre táguló perspektívát nyújtanak ajtóválasztási téren is. A már meglévő adottságokkal rendelkező, felújításra váró lakás esetén a méretek adottak, és sokszor a színek, stílusok is, ezért nem nagy a mozgásterünk az ajtókat illetően sem. Ha a teljes belteret felújítjuk, akkor természetesen tágítunk a lehetőségeinken, vagyis minél nagyobb volumenű átalakítást végzünk, annál inkább tiszta lappal indulhatunk. Így nagyobb lehetőségünk lesz az ajtókat is a többi burkolattal, bútorral, kiegészítővel összehangolni. Ha új lakást vásárolunk készen, akkor általában már egy adott szín- és stílusvilágot kell követnie ajtóinknak is, ebben az esetben tehát már csak arra kell fókuszálnunk, hogy minél praktikusabb, strapabíróbb legyen ajtóállományunk, az adott kereteken belül.


Beltéri ajtók tekintetében Magyarországon is egyre szélesebb a választék. Költségkeretünknek megfelelően sokféle anyag, felület, szín, modell közül választhatunk.


Ha alacsonyabb árfekvésű, mégis minőségi ajtót keresünk, akkor a dekorfóliás beltéri ajtók jó alternatívának bizonyulhatnak. Ezek a típusú ajtók magyar szabvány szerinti méretben elérhetők, nem készülnek belőlük egyedi méretek. Nincs óriási választék sem, ám kedvező ár-érték aránya miatt kelendőek és kedveltek a magyar otthonokban, és üzlethelyiségekben egyaránt.


Ennél magasabb árkategóriába tartoznak, és egyben magasabb minőséget is képviselnek a cpl ajtók, mivel masszívabb anyaguk, és strapabíróbb felületük miatt ellenállóbbak az idő vasfogával, a kutyakarmokkal és a gyerekjátékokkal szemben, sőt ellenállnak a parázsnak is! Nagy előnyük, hogy plasztikusabb anyaguk lehetővé teszi az egyedi méretben való gyártást is, illetve sokkal több színben is kaphatóak. Egyedi megmunkálási lehetőségük magában hordozza a modern és hagyományos stílusok kivitelének egész tárházát, sőt teljesen saját tervek is megvalósíthatók belőle.

 

Az ajtónak, ennek a rengeteget használt, és nagy felületen látható, stílus meghatározó kelléknek a minőségén nem szabad spórolni, mert ha elégtelen minőségű és csak rövid ideig megbízható az ajtónk, akkor csak idő kérdése, és mindenképp cserére fog szorulni, így a költségünk sokkal több lesz miatta hosszú távon. Egy jól megválasztott ajtógarnitúra viszont akár évtizedekig is örömet, gondtalan használatot és látványra is élményt nyújt majd.