CSAK DESIGN – Designer vásár végre Debrecenben is

Debrecen. Városunk nevének jelentése: éljen, mozogjon. Mi sem illik tökéletesebben tehát hozzá, mint hogy gőzerővel készüljön az Európa Kulturális Fővárosa pályázatra. A CSAK Design rendezvénysorozat pedig éppen ebben a projektben kap kiemelt szerepet.

A CSAK Design jókor, jó helyen

A történet egyik szálán a Gizus Design alapító designere indította el a helyi kézműves anyukák, hobbi designerek összefogását, segítését. A másik szálon pedig a debreceni Kőr Dáma Egyesület C.S.A.K. Programja dolgozik a Család, Anya, Karrier triójának összehangolásán 2016 óta.

A két, egymástól független kezdeményezés 2017 őszén ért össze, amikor Gizus felkereste ötletével Porkoláb Gyöngyit, a CSAK program ötletgazdáját. Az összeillő célok ötvözeteként 2018. április 22-én megszületett az első vidéki design vásár, A CSAK Design.

Azóta a CSAK mozaikszó Cselekvő, Alkotó Közösséget is fémjelez, mivel a világszínvonalat képviselő helyi designer csapat kiemelt szerepet kapott a programban.

Mi történt a Déri Múzeumban?

12 helyi, vagy környékbeli designer állította ki minőségi termékeit a Déri Múzeum színháztermében. Egyedi üveg, kerámia és beton ékszereket, tüneményes gyerek- és felnőtt ruhákat, plüss figurákat, designer étkészleteket láthattunk, vehettünk a CSAK Design vásáron. Kézműves bonbon csodákat is kóstolhattunk, és a támogató Hungária pezsgő italával is koccinthattunk a reményteljes folytatásra.

Ezen a napon azonban nem egyszerűen helyi designer vásárt tartott az Egyesület. Nem is pusztán 12 helyi, vagy környékbeli kiállító világszínvonalú termékeit csodálhattuk, vásárolhattuk meg az impozáns helyszínen. De még csak nem is csupán a helyi kézműves ökoszisztéma összefogásának lehettünk tanúi...

A CSAK Design jövője

A CSAK Design első vásárával lendületet vett valami sokkal nagyobb szabású, társadalomépítő törekvés. Egy tehetséges, de a piaci ismeretlenség, a marketing tudás hiányától szenvedő, eddig esélytelen embercsoport kapott lehetőséget az érvényesülésre. Mostantól a szép, kreatív termékeket készítő anyukák kivihetik termékeiket a lakásuk falai közül, és elismert designerekké válhatnak. Világszínvonalú portékájukat az Egyesület célkitűzéseinek fényében az egész város, sőt a világpiac is megismerheti a későbbiekben.

Porkoláb Gyöngyi, a CSAK Design kezdeményezés fővédnöke köszöntőjében megosztotta velünk az Egyesület reményteljes céljait:

A CSAK Design vásárokat havonta, kéthavonta tervezzük megtartani. A helyi designerek körét tovább szeretnénk bővíteni, és pár hónap múlva alkalmazott grafika, film, és egyéb tevékenységek is helyet kaphatnak a kiállításon. Nagy kérdés, hogy egy startup vállalkozás hogyan tud fenntarthatóan működni. Én azt szeretném, hogy ha mondjuk 5 év múlva nyílhatna egy design boltot Debrecen főutcáján, vagy bárhol a városban, ahol a minőségi termékeinket meg tudjuk mutatni a nagyközönségnek. Az idén jelen leszünk még a Campus Fesztiválon, a Virágkarneválon, és remélhetőleg egyre több helyen.

Izgatottan várjuk a következő alkalmat, addig is Gyöngyi szavaival biztatjuk az Olvasókat: az év hátra lévő részében bátran keressétek fel Ti is a kiállítókat saját műhelyükben a CSAK Design szervezett programján kívül is!