Indul a levendula 1: A mediterrán szupernövény

Aki egyszer is járt Tihanyban, bizonyára megszerette a levendulát. Még akkor is, ha előtte „öregesnek” tartotta az illatát. A levendula csodálatos növény: elsősorban gyógynövény, azután dísznövény, és egyre keresettebb fűszernövény is. Sőt, a régiek szekrényében a molyok elriasztására, egyben a ruhák illatosítására is a levendulát használták.

A mediterrán szupernövényt hazánk kertjeibe a rómaiak hozták először. A neve a latin lavare (mosni) szóból ered. A levendula tehát mindig is a tisztaság, frissesség illata volt, hiszen a mosó és mosakodó vizet aromásították, fertőtlenítették vele. Az a hír járja, hogy a levendula olaja ellenállóbbá tette az embereket még a pestissel szemben is a járvány idején.

Miért szeretni való a levendula?

Ha még nem vagy járatos benne, mindjárt Te is átlátod, hogy minden szempontból megéri levendulát termeszteni a kertben:

  • A levendula örökzöld félcserje, így télen-nyáron gyönyörködhetsz benne. Elég erőteljes „személyiség”, a gyomoknak nem jut szerep mellette.
  • A kifejlett bokor gyökerei olyan mélyre nyúlnak, hogy öntözni sem kell a növényt. Igazi mediterrán túlélő, így saját száraz kerted (xerogarden) értékes főszereplője lehet.
  • A levendula, mint igazi túlélő, nem igényel trágyázást, vagy egy bizonyos minőségű földet. Bárhol megterem, ahol a magja elszóródik. Olyan, mint a gyom, csak neki előnyös tulajdonságai vannak. És nem is kevés.
  • Hosszú életű növény, rendszeres gondozás mellett évtizedekig is elélnek a bokrok, mielőtt végleg kiöregszenek. Egész életedben végig kísérhetnek ezek a csodálatos növények. A gondozásuk alatt mindössze a virágzás utáni visszametszésüket értjük. Ha napsütéses és meleg az ősz, akkor szeptemberi másodvirágzásuknak is örvendhetsz.
  • Ha közelről szaglászod, télen is érezheted az illatát. Nyáron pedig felséges limonádét, lekvárokat készíthetsz a segítségével. Tudtad, hogy a levendula a szúnyogokat is elűzi?
  • Ha netán álmatlan éjszakáid miatt panaszkodhatnál, száríts ki pár szálat, és tedd a párnahuzatod alá. A kellemes illatban úgy érezheted, a nyári mező közepén pihensz. Fantasztikus élmény. Fejfájás, köhögés, hasmenés ellenszereként is ihatod a teáját.
  • Nem mellesleg kis zsákocskákba töltve értékes ajándékot készíthetsz a barátnőidnek, hiszen a levendula zsákocskák arany árban kaphatók a vintage ajándék boltokban.

Hát nem fantasztikus? A levendula csekély törődésedet sok szabadidővel, és rengeteg gyógyító és ínyenc tulajdonságával hálája meg. Ültetése tudományával folytatjuk, mely olyan egyszerű, mint amilyen a gondozása.